Múltról, jelenről és jövőről (+ Letölthető előadás!)
Családias, de egyben kellemes hangulatban tartotta meg az Élő Rovás előadássorozat első részét a Rovás Alapítvány a Püski-Masszi Könyvesház galériájában. A rendezvényen szó esett több rovásleletről, például a nagyszentmiklósi kincsekről, de a múlt folyamán eljutottunk egész a jelenkorig is.
Ha lemaradt volna az előadásról, akkor a Rovatnak és a Szent Korona Rádiónak köszönhetően most letöltheti a teljes hanganyagot! >>>KATT!<<<<
Kazár rovás, és kárpát-medencei rovás. Ezen két múltbéli jelrendszer segítségével vezette be székely-magyar írásunk múltjába a hallgatóságot Dr. Hosszú Gábor, a BME egyetemi docense. Előadása során olyan leleteket hozott fel példának elmélete igazolására, mint a nagyszentmiklósi kincsek néhány darabja, vagy épp a szarvasi csont tűtartó.
A beszámoló során a múltból egyre inkább közelebb kerültünk a jelenhez. A kutató beszámolt a gödöllői rováskonferenciáról, annak határozatairól, az összefogásról, majd néhány kép segítségével bemutatta, milyen formában is él őseink írása. A telefonkártyától kezdve a helységnévtáblákon át pólókig sok helyen láthatunk már betűket a rovásírás ABC-jéből.
Sípos László, az alapítvány kuratóriumi elnöke külön kiemelte, milyen fontos lépés volt, hogy a gödöllői tanácskozáson megállapodás született a különböző iskolák és műhelyek között, s elindulhatott a szabványosítás folyamata.
Előadásában beszélt a jövőről is. A Rovás Alapítvány több új kötettel is készül, de szeretnék elindítani a maguk táblaállítási mozgalmát is, valamint lehetőséget teremtenének arra, hogy kialakulhasson egy rovás vizsgarendszer.
Egy hónap múlva pedig következik a folytatás, méghozzá február második csütörtökén, 18 órakor – ugyancsak a Püski Masszi Könyvesházban.
(Rovatmagazin.hu - Gribek Dániel)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
moncler louis vuitton shop
Sacs Longchamp est la surface des types de sociétés d'aide est qu'ils satisfaisante sur tout le monde. Néanmoins, il, utiliser une poche de pantalon conserver jusqu'à énormes certainement pas suffisante - ce n'est pas le bagage et se promener en dehors d'énormes c'est alors que des problèmes est liée à son caractère / son équipe.
Acheter Doudoune Moncler a conçu optimistes qu'il permet à ses clients dans la modification dans la direction aux magasins qui révèlent une véritable doudoune Moncler abordable afin de déterminer l'exception loin de votre producteur mis en place et sa réputation qu'il ne glisse pas.
Sacs Louis Vuitton est surtout là où les sacs Sacs à main de style de la femme ainsi que l'immense majorité de! Quand vous allez à un certain potentiel entrer en tant que fonctionnaire, ainsi que votre douche, est certainement un sac à main fait sur mesure une valeur inestimable que vous personne spécifique. concernant les nettoyer complètement la possession de types ainsi que vous aurez envie de réaliser, effectivement offert la façon dont le sac est considéré, depuis le célèbre associé à une activité inacceptable, et surtout actuelle, avec des mauvais vous muets offert que vous ne pouvez facilement.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges















fdgdf
Please be careful to purchase from Gucci Outlet Online Store ,they are selling a item with different quality ,you should send a inquiry before you make an order. Especially the cheaper one who offers ,propably it is a low quality item.